Archív 2018-2019
Papír és hulladékgyűjtés
A DÖK szervezésében, 2019. április 03-04-én került sor a tavaszi papírgyűjtésre intézményünk udvarán. A papírmennyiségből befolyó összeget, a DÖK a tanulók jutalmazására és további iskolai programok szervezésére fordítja majd. Összesen 8934 kg papírt gyűjtöttek diákjaink. A legaktívabb a 2.b osztály volt (osztálytanítóik: Dr. Kótiné Varga Mária és Andrássyné Kálmánczhey Erika). Ők 2422 kg-ot adtak le. A ”házi verseny második helyezettje - az őszi első - 1.a osztály volt (osztálytanítók: Fonódiné Szemere Judit és Madainé Berek Brigitta) 2162 kg-al. A harmadik a 6.a osztály 1021 kg-al. Osztályfőnökük: Komáromi Csilla. Gratulálunk!
A DÖK köszöni minden, a papírgyűjtésben aktívan részt vevő osztály, és tanuló aktív segítségét!
Beszámoló a ’Fenntarthatósági témahét’ eseményeiről
2019. március 18-22. között témahetünket a ”Víz mindenütt” címmel hangsúlyoztuk. Intézményünk már több alkalommal regisztrált a ”Fenntarthatósági témahétre”, továbbá Örökös Ökoiskolaként fontosnak tartjuk a környezettudatos gondolkodás kialakítását. A Molnár Antónia tanárnő által koordinált témahéten számos érdekes program várt intézményünk tanulóira.
Az eseménysorozat úgynevezett ’tavaszi nagytakarítással’ kezdődött. Itt diákjaink megtisztították a tantermeket, valamint az iskolaudvart és intézményünk közvetlen környezetét is. Sor került az ősszel elültetett cserjék gondozására. Műanyagkupak és a használt tartóselem gyűjtőakciót is hirdettünk ezúttal is.
A témahét megnyitására 2019. március 18-án került sor, majd a második és a harmadik órában a 7-8. évfolyamos tanulók Tóth Pál matematika – fizika szakos tanár látványos, érdekes természettudományos kísérleteit figyelhették meg intézményünk aulájában.
A hét folyamán folytatódott az iskola körüli szemétszedés. Intézményünkben több előadás zajlott a természet- és környezetvédelemmel kapcsolatosan. A tanórák is érintették ezen témakört. Pénteken érkezett el a műanyag kupakgyűjtés záró programjára, a begyűjtésre, a mérlegelésre és az elszállításra. Egy szülő gépkocsijával elszállította a teljes mennyiséget. A tartós elemek begyűjtését is elvégeztük, az AKSD munkatársa, Pósch Julianna külön gyűjtő edényekben szállította el a veszélyes hulladékot.
A ”Víz mindenütt” témahéten sikerült tanulóink figyelmét ráirányítani arra, hogy a fenntartható fejlődés nélkülözhetetlen feladata a vizek tisztaságának megőrzése, az egészséges és környezettudatos életmód kialakítása és emberi tevékenység hatásának folyamatos átgondolása.
Intézményünkben 2019. március 18-22. között ”Víz mindenütt” témahetet tartottunk. Az esemény háziasszonya és szervezője Molnár Antónia tanárnő volt. Az alapvető cél az volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet a tiszta víz fontosságára, az édesvízkészletek veszélyeztetettségére, valamint arra a tényre, hogy a vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog. Az osztályok előzetes feladatként plakátokat készítettek ”Víz mindenütt” címmel, de évfolyamonként meghatározott témában.
Debreceniné Kozma Gyöngyi intézményvezető-helyettes asszony 2019. március 18-án, az első órában nyitotta meg a ”Víz mindenütt” témahetünket. Ezt követően a tanórák a ”Víz mindenütt” téma jegyében zajlottak. Folyamatosan differenciált (alsó, felső tagozat) elméleti (rejtvény, totó, puzzle, stb.) és gyakorlati (gyógytea készítése, sorversenyek, tornagyakorlatok az osztálytermekben, az udvaron, stb.) feladatokat adtunk a tanulóknak. A szerdai napon az alsó tagozatnak a TIVIZIG szakemberei, a felső tagozatnak Szabó Tünde a Zöld Kör, a Föld Barátai Magyarország civil szervezet környezeti nevelője tartott előadásokat a Nagyerdő élővilágáról, a védendő növény- és állatfajokról. Délután a napközis tanulók a ”Gyalogolj a vízért” program keretében kisétáltak a Békás-tóhoz, s ott ismerkedtek a tó élővilágával. Csütörtökön a tanítási órák után, a tornateremben és az iskolaudvaron került sor a vizes váltóversenyek lebonyolítására. Pénteken a Víz világnapjáról külön emlékeztünk meg. Nagy Mónika a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársa tartott előadásokat a felsős tanulóknak, ”Vizet mindenkinek!” címmel. Előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a 2019. évi Víz Világnapja nemzetközi szlogenje olyan problémára irányítja a figyelmet, amit mi, itt Magyarországon talán észre sem veszünk. Hangsúlyozta, hogy milliók élnek a világban úgy, hogy nincs számukra elegendő és megfelelő vízmennyiség. A ”Víz mindenütt” témahét lezárása az alsó és a felső tagozatban külön történt meg. Az alsó tagozatos osztályok közül a kisebbek plakátot és lap-bookot készítettek, melyek az aulában kiállításra kerültek. A felső tagozatos tanulók prezentáció bemutató záró rendezvényét Fekete Mónika intézményvezető-helyettes nyitotta meg. Hangulatos, értékes előadásokat hallgattunk, a gyerekek élményekkel gazdagodva zárták le a heti programot.
A ”Víz mindenütt” témahét intézményünk tanulóinak figyelmét ráirányította arra, hogy mindannyiunk feladata, hogy a vizek tisztaságát megőrizzük, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk környezetünk védelmére, és a legnagyobb kincs megóvására.
”A víz semmi, ha nem tudod, mit jelent a hiánya. És az még nem élet, ha nem halsz szomjan.”
/Antoine de Saint-Exupéry
Március 22-e a ’Víz világnapja’. Ennek apropóján - ezen a napon - intézményünk 4.b osztályában tartottak interaktív foglalkozást a Nyírerdő Zrt. Erdei Iskola munkatársai.
Természetvédelmi városi vetélkedő
2019. március 21-én, a Debreceni Karácsony Sándor Általános Iskola városi természetvédelmi vetélkedőt hirdetett az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára. A verseny témája a Hortobágyi Nemzeti Park állat- és növényvilága, néprajza, gasztronómiája volt. Intézményünk négy fős csapata: Bede Nikolett (7.a), Béres Attila (8.c), Csajkos Dóra (8.c), Fazekas Réka (8.c). Felkészítő tanáruk: Molnár Antónia. A több fordulós versenyre 8 intézmény nevezett csapatot. Tanulóink első helyen végeztek a DE-Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola csapatát is megelőzve. Az első hellyel járó dicsőség mellett a versenyzők tárgyjutalomban is részesültek, továbbá egy ajándékutalványt kaptak. Ez utóbbival, a Hortobágyi Nemzeti Park területén különböző helyszíneket látogathatnak, illetve programokon vehetnek majd részt díjmentesen.
2019. március 20-án a közelgő Víz világnapja alkalmából a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. három munkatársa interaktív foglalkozásokat tartott iskolánk 1.a, 1.b, 2.b és 4.a osztályában. Játékos feladatokon keresztül hívták fel a gyerekek figyelmét a víz, a Föld, a vizes élőhelyek és a környezet védelmére. Az idei ’Víz világnapja’ szlogenje: „Vizet mindenkinek!”. Nagy kihívás ma a világban, hogy minden egyes ember számára elérhető legyen az ivóvíz. Ennek tudatosítása kiemelt fontosságot kapott a délelőtt folyamán. A színvonalas, érdekes foglalkozásokon jól érezték magukat tanulóink.
Látványos Fizika-show az iskolában
2019. március 18-án Tóth Pál matematika – fizika szakos tanár mutatott be számos izgalmas természettudományos kísérletet a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a 7 és 8. osztályos tanulóknak a Fenntarthatósági témahét keretében. A látványos ismeretterjesztő előadás során a diákjaink a különböző élmények, tapasztalatok segítségével bepillantást nyertek a természettudományok világába és szépségeibe. A Mentor programot az National Instruments Hungary Kft. támogatta, melynek a természettudományos tantárgyak népszerűsítése volt a célja. A tanulók érdeklődését a tudományok iránt sikeresen felkeltette a mai Fizika-show.
”Látni és látszani” - Természettár előadás
2019. március 13-án az 1.a és a 2.a osztály a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Újkerti Fiókkönyvtárában jártak a TERMÉSZETTÁR soron következő előadásán. Váradi Zoltántól többek között azt is megtudhatták, hogy miért rejtőzködnek az állatok. Az egyik ok, hogy el tudjanak bújni az ellenségeik elől. A másik pedig, hogy könnyebben jussanak táplálékhoz.
Az osztályokat Fonódiné Szemere Judit, Madainé Berek Brigitta, Turcsányiné Füredi Erzsébet és Nawrockiné Tóth Emese tanítónők kísérték.
Október 15-én az UNICEF vezetésével 2008 óta hívják fel a figyelmet a szappannal való kézmosás fontosságára, ugyanis nem elég a kezünket a csap alá tartani, hogy tisztává varázsoljuk. A szappan elmaradhatatlan kelléke a látható és láthatatlan kórokozók eltüntetésének.
Október 15-én a Kézmosás világnapját ünnepeltük! Az alsó tagozatos tanulóinknak különböző feladatot kellet megoldaniuk. Beszélgettek a témáról, papír kezeket színeztek, fogalmazást írtak, kulcsüzeneteket készítettek és kezet is mostak.
Intézményünkben a tanulók játékos formában megtanulták, miért és mikor kell kezet mosni, élményszerűen azt is megtapasztalhatták, hogyan kell alaposan megtisztítani a kezünket. A program célja a személyi higiéné fontosságának tudatosítása, a helyes és rendszeres kézmosás elsajátítása, szokásának igénnyé formálása.
Szitakötő integrált ökológiai program
2018. október 10-én intézményünkben tartott gyerekfoglalkozást és pedagógusképzést a Szitakötő integrált ökológiai program képviseletben Victor András, az ELTE egykori tanára. A 3.b osztályban megtartott rendhagyó tanórája Debreceniné Kozma Gyöngyi intézményvezető-helyettes rövid felvezetőjével indult. A diákjaink számára nagy élményt nyújtó tanórán több szülő is jelen volt. Az ezt követő tanári foglalkozás szintén tanulságos volt minden résztvevő számára.
Állatok világnapja – Állatkerti séta
2018. október 04-e az Állatok világnapja. Ennek apropójából az 5.a osztály a Nagyerdőn járt, és sétán vett részt a Debreceni Állatkertben. A gyermekek - Kovács Edit osztályfőnök kíséretében - megtekintették a korábban örökbefogadott szibériai tigrist. Lehetőség volt néhány faj etetésére, míg a pingvineket egészen testközelből is láthatták a tanulók. A program zárása a debreceni Békás-tónál volt játékos foglalkozások keretében.
Szitakötő integrált ökológiai program
Intézményünk – mint örökös Öko-Iskola - 2007 februárjában elsőként kapcsolódott be a Szitakötő integrált ökológiai-oktatási programba. Ennek apropóján a Liget Műhely Alapítvány ajándékot küldött iskolánknak, melyet szívesen fogadtunk.
Almáskertben járt az alsó tagozat
2018. szeptember 26-án iskolánkból az 1.a, 1.b, 2.a, 3.a és 3.b osztály a Debreceni Egyetem Pallagi Kertészeti Kísérleti Telepére, az almáskertbe látogatott el. Megismerhették, milyen módon folyik a nagyüzemi almatermesztés, milyen kártevők élnek a gyümölcsösben. Valamint választ kaptak arra a kérdésre is, hogy mit jelent a csepegtető öntözés és miért fontos a metszés. A hűtőházban a méret szerinti válogatás eszközeit ismerhették meg.
A vezetés végén almát, szőlőt szedhettek és kóstolhattak. Jóízűen fogyasztották el a friss gyümölcsöt.
Cserjeültetés iskolánk udvarán
2018 szeptember 21-én az öko-munkaközösség éves programjának megfelelően, cserjeültetés volt intézményünk udvarán. Az 1.b és az 5.b által ültetett cserjéket Juhász Katalin szülő ajánlotta fel, melyet köszönettel vettünk.
Három debreceni iskola – Lilla téri Általános Iskola, Bólyai János Általános Iskola és AMI, Benedek Elek Általános Iskola – az EFOP-3.3.7-17-2017-00015 azonosító számú projekthez kapcsolódóan formális, informális keretek között tanulóink egészséges életmódhoz kötődő szemléletformálását tűzte ki célul.
A tanév során két egészséghét lesz az iskolánkban. Az első egészséghét 2018. 09.17-09.21-ig valósult meg.
Az 5 nap alatt változatos, tanórai, és délutáni feladatokat, kaptak diákjaink, melyek kapcsolódtak az adott témákhoz.
EGÉSZSÉGHÉT I. |
|||||
2018. év |
09.17. |
09.18. |
09.19. |
09.20. |
09.21. |
Témanap |
Víz |
Egészséges táplálkozás |
Személyi higiénia |
Szemünk fénye |
Mozgás, sport |
A program célja:
- egészsége életmód jelentőségének felismerése
- közösségépítés
- környezettudatos magatartás
- személyes felelősség felismerése
- problémamegoldó gondolkodás
- tudatosság, gyakorlati tapasztalat
Az első egészséghét programját a gyerekek és a pedagógusok lelkesen valósították meg. Témahét napjain szereplő programokkal, eseményekkel az egészség témakörében a tanulók szemléletformálását tartjuk legfontosabbnak.